A Tradicionális Kínai Orvosláson alapuló, a haj eredeti színének visszanyerését, megtartását szolgáló speciális készítmény. Regisztrálva, engedély: FMSSG Vienna, GZ 2450.964/I-VI/A/6/2

Hatás: regenerálja a májat, a vesét, a vért. A melanocyták regenerálásával helyreállítja a haj eredeti színét (őszből is!), vagy megelőzi annak elvesztését.
Az eredmény elérését meggyorsítja, ha a kiegészítő kezelésre ajánlott sampont és hajtonikot is használjuk.
Sampon: használjuk 2-3 alkalommal hetente. A habot hagyjuk 35 percig hatni.
Fokozza a haj növekedését, erősíti a hajhagymákat és hajszálakat, megszünteti a korpásodást.
Tonik: naponta 3-5 alkalommal (kezelés 3 hónap, 6 palack). Az első használat előtt a hajat megmossuk, szárítjuk, majd a választékoknál 20 cm-ről befújjuk, 3-5 percig bedörzsöljük.
Összetétel: kizárólag gyógynövények kivonata.
Kezelési periódus: 10 hét (kb. 600 kapszula)
Mellékhatás: nem ismert
Gyógyszer összeférhetetlenség: nem ismert







  Alternatív gyógymódok

Amint a nevükből is kiderül, itt olyan gyógyító eljárásokkal, anyagokkal ismerkedhet meg, amelyet Ön, a saját felelősségére választhat az orvosi kezelés esetleges kiegészítésére.


" A mumio korszerű összetett gyógyszer, amely fokozza az érzelmeket, erősíti a gyomrot, megkönnyíti a légzést."
Abu Ali Ibn Szina (Avicenna)


foreman.shop 2007. All rights reserved.
AVICENNA Közép-Ázsia ismert polihisztora volt (Abu Ali Ibn Szina).
Az iszlám világ kiemelkedő gondolkodója, az "orvosok fejedelme" volt a 970-1037 között élt Ibn Szina (latinul Avicenna). Legjelentősebb orvosi munkájában, az "Orvostudomány kánonjának könyve" címűben, ő is tág teret szentelt az egészség megőrzésének. A világot és embert egységben szemlélő, a Hippokratész, Galénosz és al-Razi nyomán sajátos rendszert alkotó tudós számos tanácsot adott a helyes étkezéssel, a megfelelő életvitellel, a gyermekek és idősek gondozásával, az utazók magatartásával kapcsolatosan. Az évszakok, az éghajlat, a temperamentum és a természeti környezet sajátosságait figyelembe véve alakította ki tanításait az egészségmegőrzésre vonatkozóan. Műve az orvoslás története mellett a pedagógia, a gasztronómia, a meteorológia, a pszichológia, a gyógyszerészet és még számos más tudomány értékes és érdekes forrása.
Ellenjavallat: nincs, terhesség és szoptatás alatt konzultáljon kezelőorvosával. Klinikailag tesztelt!
Csomagolás: 56 kapszula/palack (56xO.5g=28g). Száraz, hűvös helyen tartandó. Eltartható a gyártástól számított' 1 8 hónapig (dátum a palackon).
Adagolás: A tapasztalatok és a klinikai vizsgálatok szerint naponta 8 kapszula javallott, 2x4 kapszulányi mennyiségben adagolva.

Összefoglalás: Feltölti a YIN-t, a vért, helyreállítja a libidót, regenerálja a hajat, elősegíti a melanin kiválasztást, segíti a vér mikrocirkulációját az agyban, fokozza a hajhagymák felszívóképességét, helyreállítja a haj egészséges nyomelem-ellátottságát.





A MUMIO gyógyhatású természetes anyag.

A MUMIO gyógyhatású szer, több mint kétezer éve ismert a keleti gyógyászatban. Az ősi kéziratokban a Közel- és a Távol-Kelet, Tibet népei nyelvén (arab, perzsa, török, kínai, azerbajdzsán stb.) írnak sok betegség MUMIO-val való gyógyításáról. A MUMIO gyógyhatásáról ma kialakult vélemény, több tucat orvos irodalmi munkásságára támaszkodik, melyeket évszázadok során írtak tudósok és középkori orvosok, vagyis több ezer éves tapasztalatokon alapszik. A MUMIO - Közép-ázsiai természetes anyag, amit Közép-Ázsia hegyvidékén nyernek és Kelet gyógyászatában ősidők óta alkalmaznak.

A MUMIO alkalmazási területei.

    * Emésztési szervek (gyomor, máj, nyálkahártyák): gyomorfekély, megbetegedései,
    * Húgyhólyag megbetegedései, vizelet visszatartási zavarok (kolitis, gastritis),
    * Fekélyes betegségek,
    * Csonttörés, ízületi, mellkasi sérülések, rándulások, reumás megbetegedések,
    * Trópusi bőrfekélyek, duzzanatok,
    * Égési sérülések,
    * Csonttuberkulózis, (medencecsont, térdízületek, gerinc stb.)
    * Sugár megbetegedések,
    * Férfi és női terméketlenség (a nemi funkciók csökkenése, sperma minőség csökkenése)
    * Mélyvénás trombózis (alsó végtagok mélyvénás trombózisa)
    * Tüdőasztma,
    * Női betegségek (női nemi szerv szöveteinek sérülése, a hüvely falának horzsolásos és a méhszáj sérülése, egyéb gyulladásos folyamatok)
    * Gennyesedő gyulladások, fertőzött sérülések és gennyes fekélyek,
    * Diszproporcionális jelenségek (gyomorégés, hányinger, hányás stb.)
    * Mozgató, támasztó szervek perifériális idegoszlopainak betegsége (lumbágó, idegbecsípődés, idegnyalábok, neurodermitis, neurogén)
    * Hemorroidák (visszértágulások, aranyér, aranyeres csomók stb.)
    * Gyulladásos fülbetegségek
    * Fejfájás, szédülés, arcideg bénulás,
    * Orrvérzés,
    * Tejmirigy gyulladás,
    * Csuklás,
    * Tüdővérzés (íny, fogak, nyálkahártya, szájban levő gyulladások)
    * Vastagbél ekcéma,
    * Gyulladásos és allergikus krónikus betegségek (torokgyulladás, nátha, katarus, tüsszősödés, köhögés)

Az utóbbi évtizedben megnőtt a MUMIO iránti érdeklődés. Számos kutatóintézetben, laboratóriumban kutatják ennek a természetes gyógyírnak a hatását a különböző betegségekre. Sokéves kísérletek és klinikai tapasztalatok alapján a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a MUMIO nagy serkentő hatású szer, segíti a regeneratív folyamatokat, neurotrofikus folyamatokat a megsérült csontszövetekben, a periférikus idegszöveteket, erősíti az izomszövetek regenerációját, a szívre nyugtatóan hat és alvást elősegítő hatású. Ennek az ősi gyógyhatású anyagnak tudományosan megalapozott bevezetése a gyógyászat gyakorlatában leírhatatlanul nagy nyeresége a természetgyógyászatnak.

A MUMIO alkalmazása és adagolása.
Az 5 grammos üveget lemossuk (a külső szennyeződéstől), éles késsel felnyitjuk, majd 2-3 dl forralt vízbe helyezzük az üveget. Az üveget később eltávolítjuk a vízből, ha kioldódott az anyag. A feloldott MUMIO-t hűtőszekrényben tároljuk. A MUMIO belsőleg alkalmazható, mert könnyen oldódik, - vízzel, gyümölcslével, teával, tejjel, mézzel (1-2 teáskanálnyi MUMIO-oldatot hozzákeverve). Bizonyos betegségeknél külsőleg is alkalmazni lehet krémben feloldva, vagy mézzel, szeszben. Belsőleg alkalmazva kívánatos naponta kétszer, reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt 25-28 napon át. Ez egy kúra. Elhanyagolt betegség esetében 10 nap kihagyása után a kúrát megismételjük. De lehet vízzel, mézzel, gyümölcslével, tojás sárgájával, uborkalével váltakozva, ízlés szerint.

AVICÉNNA / MUMIO alapú gyógy krém.
A Mumio ősi "csodatévő balzsam". Az ember számára nehezen megközelíthető sziklákon, barlangokban, lerakódás ill. jégcsap formájában található. Radioaktív vizsgálatok szerint alapanyaga 4 ezer évesnél idősebb. Több mint 28 vegyi elemet, 30 mikro- és makro-elemet, 10 különböző fémoxidot, 6 aminosavat, egy sor B1 és B12 vitamint és illóolajat, méhmérget, gyantaszerű anyagot tartalmaz. Ezek hatnak a szervezetre, a sejtek anyagcseréjére, gyöktelenítenek, a különböző szövetekben gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, általános erősítő szerepet képesek betölteni és ezzel regenerálni azokat. Helyreállítja a perifériális idegnyalábok lecsökkent funkcióit, illetve az agy elemző központjait.



A MUMIO nehezen megközelíthető sziklákon, barlangokban cseppek, vagy jégcsapokra emlékeztető összegyűlt szivárgások, lerakódások formájában található, ezek főleg barlangok tetőzeti repedéseiből kerülnek ki. A megtisztított, bepárolt MUMIO színe sötétbarna, ragacsos állagú gyantaszerű anyag, amely a kéz melegétől meglágyul, sajátságos gyantaszerű illata van, vízben oldódik, kevés üledéket hagyva, az íze keserű. A MUMIO komplex gyógyszer közel 200 vegyi anyagot tartalmaz, 30 makro és mikroelemet, számos vitamint stb. - s ezek mindegyike hat a szervezet megfelelő anyagcsere folyamataira, a gyulladást megszünteti, a szövetekben fölerősíti a regenerációs folyamatokat, antitoxikus, általános erősítő szer, helyreállítja az agy periférikus idegoszlopainak és elemző központjainak csökkent működését, és kedvezően vesz részt a sejtek bioszintézisében. Egy anyagban a természet szerencsés biológiai kapcsolata valósul meg.

A MUMIO sok betegségre gyógyítóan hat, működési mechanizmusa igen bonyolult.
Sokoldalúan hat a szervezet minden életfunkciójára és folyamataira (pl. bármely gyógyszerben, - mesterségesen előállítva - általában öt-hat elem van jelen, míg a MUMIO-ban több száz összetevőt gyűjtött be a természet. A MUMIO az évek hosszú során és ma is a kutatók figyelmének középpontjában áll. A MUMIO mérsékelt adagolás esetén ellenjavallat nélküli, ellenkezőleg, immunrendszer erősítő hatásánál fogva        pozitív        hatású,        csökkenti a fáradtságérzetet, általános erősítőként hat az emberi szervezetre, elősegíti az elvesztett erő,- és energia pótlását. Századok során a gyakorlat, a klinikai kísérletek, amelyeket betegeken végeztek, a tudomány is bizonyította, hogy a MUMIO egyike a legértékesebb gyógyhatású szereknek.


Foreman.Shop
Törődjön többet egészségével!
Ő írt a Mumio-ról és annak gyógyító hatásáról. Az Ő tiszteletére kapta a krém az Avicenna nevet, ezzel is jelezvén, hogy nem hamisítvány, valódi Mumiót tartalmaz. A természet olyan ritka, nehezen gyűjthető ajándéka a Mumio, az Avicenna krém alapanyaga, amelyet a Himalája, Pamír, Tien-San hegyekben gyűjtenek, hogy Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán nemzeti kincsnek tekinti, és igyekszik megőrizni. Ezért nem jutott korábban még el hozzánk a Mumio, ez az ősi balzsam.
Mi a humát, vagy humin?
A humátok olyan szerves makromolekulák, melyek speciális komplexképző tulajdonsággal rendelkeznek. A komplexkötésbe vitt, az emberi szervezet számára fontos mikroelemek jobban felszívódnak és hasznosulnak a szervezetben, mint a szervetlen vegyületben levők. A humátok közé tartoznak a huminsavak és fulvolsavak. A HUMICIN tartalmazza mindkettőt. Ezeket az anyagokat szabadalmaztatott eljárással karbonkori növényzetből keletkezett tőzegből nyerik.









Humicin-Cr
A krómmal dúsított huminsav-alapú készítményben a króm kelát formában van kötve. A króm aktív szerepet játszik a szervezet anyagcseréjében. A készítményben jelen levő huminsavak elősegítik a táplálékkal szervezetünkbe jutó egyéb nyomelemek hasznosulását is.
Humicin-Fe
A készítmény természetes huminsav tartalma elősegíti a hozzáadott vas hasznosulását, jobb beépülését a szervezetbe. A vasnak fontos szerepe van az oxigén és széndioxid szállításban. Vashiányos állapot léphet fel kiegyensúlyozatlan, szigorú vegetáriánus étrend esetén. A készítményben jelen lévő huminsavak elősegítik a táplálékkal szervezetünkbe jutó nyomelemek hasznosulását.
Humicin-Se
A szelén a szervezet antioxidáns rendszerének megfelelő működéséhez szükséges. Szerepe különösen fontos, ahol fokozott szabadgyök képződés előfordulhat (pl. környezeti ártalmak). A készítményben levő huminsavak elősegítik a táplálékkal szervezetünkbe jutó nyomelemek hasznosulását.


A HUMICIN alkalmazási területei.

A szervezet működéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a megfelelő ásványi anyagok, nyomelemek a szervezetbe bejussanak és ott felszívódjanak. Ezek hiánya betegségeket okozhat, hasonlóképpen a vitaminok hiányához. Ezek az ún. hiánybetegségek. A huminsavak ezeknek, a szervezet számára nagyon fontos anyagoknak a felszívódását segíthetik elő.
A huminsavakról azt is megállapították, hogy jótékonyan befolyásolják az endokrin-rendszer (belsőelválasztású mirigyek) működését amelynek nagyon sok ismert betegség megelőzésében szerepe van.
Ugyancsak ismeretes a huminsavak antibakteriális hatása is. Jelentős eredményt értek el a fogszuvasodás, eme világszerte fellépő népbetegség huminsavval való kezelése terén.
A huminsavak vírusellenes hatása is közismert. Kisérletek során kiderült, hogy a huminsav jelentősen gátolhatja a különböző vírusok, mint pl. a herpesz-vírus, a paralízis valamint az AIDS (HIV)-vírus szaporodását a sejttenyészetekben. A huminsavak alkáli fémekkel képzett sóinak antiallergiás hatását is bebizonyították. Nagy jelentősége van ennek a minden évben fellépő és igen sok embert kínzó szénanátha, parlagfű-és egyéb allergiák megelőzésében.
A huminsav tartalmú kenőcsök, vizek használatával jelentősen meggyorsulhat a sebgyógyulás. Ez különösen vonatkozik az égési sebekre, napon, szoláriumban történő felégésekre. A hatékonyságához hozzájárul, hogy a huminsavak elnyelik a nap égető (UV) sugarait, így védekezésre is alkalmasak.
A huminsavak sugárvédő hatását kísérletes vizsgálatok során is bebizonyították. Nagy jelentősége van ennek a rákos betegek sugárterápiájával együttjáró káros mellékhatások lecsökkentésében.
Igen kedvező hatású lehet a huminsav a gyulladásos megbetegedések mint pl. az ízületi gyulladás (arthritisz) kezelésében is.
A szakirodalomban számtalan adat utal arra, hogy a huminsavak jelentős a szervezetre nézve toxikus nehézfémeket megkötő kapacitással rendelkeznek. Ez igen fontos az amalgám fogtömések megléte esetén, amennyiben azok még nincsenek eltávolítva. A szervezet amalgám-terhelésének káros hatásai ellensúlyozhatók, addig is amíg a fogtömések eltávolítása meg nem történik.


FEKETE ANGYAL (BLACK ANGEL)
MUMIO
HUMICIN táplálékiegészítő.

Oxigén gömb.


Az oxigén az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló elem a Földet körül vevő légtérben, nélküle teljesen lehetetlenné válna az élet. Testünk 70 billió sejtjének mindegyike tápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír, vitaminok, nyomelemek, stb.) elégetésével termel energiát, amelyhez elengedhetetlen az oxigén jelenléte.
A RICANA oxigénfejlesztő gömb egy "új generációs" hordozható oxigénfejlesztő készülék. Az oxigén a vízben feloldott por és tabletta kémiai reakciójával jön létre, és ez által nagyon dús és tiszta oxigén keletkezik. Az így előállított oxigén rövidebb idő alatt jut el a véráramba. Javítja a szövetek oxigénellátását, és gyorsítja az anyagcserét. Az igényesen kialakított és könnyen kezelhető oxigénfejlesztő gömböt áram és elem nélkül bármikor használhatjuk otthon, vagy akár munka és utazás közben is.

A RICANA oxigénfejlesztő gömb rövid időtartamú inhalációs kezelésekre (napi 20-40 perc) kiválóan alkalmas. Az inhalálás során az oxigén összekeveredik a belélegzett levegővel, így annak oxigéntartalma a tüdő nagyságától függően 40%-ról akár 70%-ra is megemelkedik. Az oxigén a készülékből tiszta állapotban kerül ki a telített vízgőzzel együtt, amely különösen jó hatású a nyálkahártyára. Nem tartalmaz semmiféle káros anyagot, sem ózont, sem atomos állapotú oxigént, ezért a készülék inhalálásra, és többek között aromaterápiás kezelésekre is alkalmas.



A RICANA oxigénfejlesztő gömb előnyei magukért beszélnek:
Elegendő oxigént fejleszt pontosan meghatározott idő alatt és mennyiségben.
Egyszerűen kezelhető, egyedül is használható, zajtalan, nem lehet helytelenül használni.
Egyedülállóan kedvező az ára, a készülék valódi árát tükrözi.
A készülék teljesen biztonságos, nem igényel külső nyomásszabályozást, mert túlnyomás nélkül működik.
Bárhol üzembe helyezhető, könnyű és kis helyet foglal el.

Szerveink működése, a sejtek megújulása, de az izomsejtek és az agy teljesítőképessége is attól függ, hogy elegendő létfontosságú oxigénhez jutunk-e Hiányában romlik az anyagcsere, gyorsabban pusztulnak el a sejtek, és lelassul a szövetek regenerációja is. Az oxigén-ellátottság csökkenését az életkor előre haladtával az okozza, hogy romlik a légzési technika, elöregszik a csontos mellkas és a tüdő. Az egyre fokozódó oxigénhiány pedig, felgyorsítja az öregedési folyamatokat, és hajlamossá tesz a betegségekre. Ehhez jönnek a civilizált életformával járó problémák: a mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás, a túlsúly, a túlzott stressz, a kávézás és dohányzás. Mindezek együttesen jelentősen rontják az erek átjárhatóságát, a sejtek tápanyaggal és oxigénnel történő ellátását.
Az artériás oxigén-ellátottság csökkenése nem csak rossz közérzetet idéz elő, bizonyos akut és krónikus betegségek gyakoriságát is növeli, ugyanakkor csökkenti a várható élettartamot is. Egy sor általános tevékenység hatékonysága (táplálkozás, testápolás, sporttevékenység, koncentráció) növelhető oxigénben gazdag levegő belégzésével. A rendszeres mozgás és a kiegészítésül javasolt oxigénbelégzés rendkívül kedvező hatást fejt ki a szervezet összes életfolyamatára. Nemcsak a közérzet, a teljesítmény és a koncentráló képesség javul a hatására, hanem sokféle betegség tünete is gyorsabban enyhül. A gyógyulás üteme felgyorsul és akár a szükséges gyógyszerek adagja is csökkenthető. Nem meglepő, hogy a gyógyászatban mintegy 2000 éve alkalmazzák az oxigén-belélegeztetést a betegségek kezelésekor.
Az oxigén terápia célja, hogy megszüntesse a szövetek elégtelen oxigén-ellátottságát. A tapasztalatok szerint az oxigénbelélegeztetés jó hatású (sőt sok esetben kifejezetten javasolt) főleg a gyógyszeres kezelések kiegészítéseként vagy akár önálló kezelésként is. Alkalmas akár az operációs, akár a sugárkezeléses vagy kemoterápiás rákkezelések mellékhatásainak csökkentésére, és e kezelések hatékonyságának növelésére. Igen jelentős sikerek érhetők el szívbetegeknél (szívizom gyengeség és koronaér betegségek esetén), a láb vérellátásának zavarai esetén, máj betegeknél (alkohol okozta ártalmak) és túl magas vagy éppen túl alacsony vérnyomás esetén. Ezen túlmenően, az oxigénterápia alkalmazása gyorsíthatja a sebek gyógyulását, megszünteti a vérkeringési és szédülési problémákat és elősegítheti a betegségek és műtétek utáni regenerálódást. Az optimális oxigén-ellátottság fenntartása nem csak az egészség helyreállításához, hanem az egészség megtartásához is nagyon fontos! Ha Ön teljesen egészségesnek érzi magát, a többletoxigén akkor is segítségére van abban, hogy azt az életminőséget, amelyet ma nap mint nap élvez, sokáig képes legyen megőrizni.

WaterStar
"A WaterStar üvegkorsó új találmány, amelynek segítségével a víznek olyan információkat lehet adni, hogy az, szervezetünkre jótékony hatással legyen."
A fenti mondat Dr. Masaru Emotótól származik, aki a vízkutatás területén világszerte elismert szakember. A víznek már feledésbe merült az a tulajdonsága, hogy képes információkat felvenni, tárolni és leadni. Dr. Emoto nagy feltűnést keltő kutatásai erre hívták fel az emberek figyelmét. A víznek szervezetünkre gyakorolt hatása függ a benne található információtól. Az információ minőségét a jégkristályok jelzik, miután a vizsgált víz megfagyott. Minél erőteljesebb és élőbb a víz, annál tisztábbak és szabályosabbak a kristályok. Dr. Masaru Emoto nemcsak analizálta a vizet, hanem olyan módszereket is kidolgozott, melyek segítségével, még a nagyon legyengített vizet is életképessé, és gyógyhatásúvá lehet tenni, pl. imával.
A WaterStar korsó néhány pozitív tulajdonsága: a kristályüveg különleges összetétele révén a fényáteresztő képessége rendkívül nagy és csengése páratlanul tiszta. Harmonikus formája kézimunka eredménye, amelyben tükröződik a cseh üvegfúvó dinasztiák hagyománya. A korsó aljába 5 féldrágakő és az élet virága van beleágyazva. A kövek minősége kifogástalan, a víznek pozitív rezgéseket adnak át, ami megjelenik a kristályok harmonikus formájában is. Az ember ismét tudatára ébred annak, mennyire fontos a jó víz, és egyúttal azt is felismeri, hogy képes saját maga pozitívan hatni a vízre, ezáltal pedig a környezetére.
Tigrisszem
Fényt és melegséget áraszt, ami áthatja a hasüreget és az egész idegrendszert. Felnyitja a szemünket mindarra, ami az életben szép, még az apró dolgokban is. A kisagyra hat, a solar plexusra, a csontokra, izületekre és az ínszalagokra. Epilepszia, kóma, időskori elbutulás, szélütés, gyomorbetegségek, mozgásszervi megbetegedések (pl. reuma, morbus Scheuermann, gerinc- és ínszalag-panaszok) esetén kedvelt gyógyító kő.
Sodalit
A sodalit megnyitja a szabadság kapuját, segít a kulisszák mögé nézni. A szemre, a fülre, a légzésre és a torokra van jótékony hatással, arra bátorít, hogy a felismert igazságot ki is mondjuk. Harmonizálja a mirigyeket, főleg a hipofízist és a hipotalamuszt, ezáltal az immun- és hormonrendszerünk is optimálisan működik, és érzelmileg kiegyensúlyozottak vagyunk.
Jáspis
A jáspisnak az a feladata, hogy két lábbal a földön tartson bennünket, tehát az ametiszt fontos kiegészítője. Erősíti a csontokat és a vért és közvetíti felénk azt a nagy Igent, mellyel a Föld üdvözöl minket. Regenerálja a májat, a gyomrot, a lépet és a hasnyálmirigyet, ezáltal segít az emésztési problémáknál és az evési zavaroknál. A nőkre rendkívül jó hatással van főleg terhességkor, menstruációs problémák esetén és a változó korban.
Ametiszt
Az ametisztet amulettként használják. A kozmoszból jövő új energiák és információk antennája, és segít nekünk abban is, hogy agyunk képes legyen felfogni és átalakítani ezeket. Gyógyító hatása elsősorban a fej területén érzékelhető, fejfájás és migrén esetén, koncentrációs és tanulási problémáknál segít az agyat ellazítani, valamint erősíti bennünk a hitet, hogy az életnek magasztos célja van.
Aventurin
A szívre, májra és az epére gyakorolt szelíd harmonizáló hatása miatt kedvelik. Felébreszti valós énünket és segít megtalálni azt a helyet, ahová földi létünk során tartozunk. A "bőr köve", segít elszállítani a vérből és a nyirokrendszerből a méreganyagokat. "Szív-erejének" köszönhetően feloldja a sokkot, a traumát, és belső békévé alakítja át.

Az élet virága
"Az élet virága" az emberiség egyik legősibb szimbóluma. Majdnem minden kultúrában ismert. A Szent Geometria központi eleme, az isteni rendet szimbolizálja, melyben sok egyforma nagyságú kör egymással matematikailag egzakt, harmonikus fonatot képez. A körök metszéspontjai más univerzumokkal való érintkezési pontok. Az élet virága úgy köti össze az öt féldrágakövet, hogy erejük racionális kölcsönhatásban van egymással, mint az emberi szervezet különböző szervei.

Felelősségvállalás
A WaterStar korsó kézzel készített minőségi termék. A kis buborékok vagy egyenetlenségek a kézi munka látható jegyei, melyek minden egyes darabot kü!önlegessé tesznek. Közvetlen napsugárzás, nem szakszerű kezelés, vagy 50 oC fölé történő melegítés következtében az öntött gyanta, melybe a kövek, és az élet virága bele van ágyazva, enyhén elszíneződhet, ez azonban nem befolyásolja a WaterStar funkcióját. Megértését kérjük, ha a fenti okokból eredő reklamációt nem fogadjuk el. Nyomatékosan felhívjuk szíves figyelmét, hogy az egyes köveknek tulajdonított gyógyhatások nem tekinthetők gyógyulási ígéretnek. Ezek sokkal inkább az évszázadok során megfigyelt finomenergetikai információs spektrumok, amelyek nem automatikusan lépnek működésbe, hanem arra hivatottak, hogy a test és a lélek öngyógyító mechanizmusát segítsék. Ezen okokból biztos gyógyulásért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Tisztítás
A WaterStar korsó kristályüvegből készült minőségi termék.
Felhívjuk figyelmét, hogy a túl magas hőmérséklet miatt nem szabad a korsót mosogatógépben tisztítani!

A vízkövet szerves citromsavval lehet eltávolítani róla.



Levegőionizátor
Az immunrendszer hatékonyságának javítására, a szellemi képességek fokozására nélkülözhetetlen a negatív ionizáció. A fizikális és mentális egészségállapot forrása a megfelelő mennyiségű negatív ion megléte a bennünket körülvevő légtérben.
Ionizátor: előállítja az életenergiát hordozó negatív ionokat, amelyeket belélegzünk.
Élettereinkben a negatív ionok kritikus hiánya tapasztalható, hiszen a beton, a fémelemek, csövek és a mesterséges/műanyagokból készült kárpitok, bútorok, ruhák, az elektromos berendezések, TV, számítógép-képernyők elnyelik, semlegesítik őket. Különösen igaz ez a központi fűtőrendszerekre és klímaberendezésekre.
Évtizedekkel ezelőtt tudósok különböző környezeti méréseket végeztek az alábbi tapasztalatokkal: a mérés, az 1m3 levegőben található negatív ionok számára irányult.

Mint azt számos, az egészséggel kapcsolatos kutatás igazolta, az emberi szervezet számára az ideális légtér, minimum 1000 negatív iont tartalmaz m3 - ként, vagyis a pozitív és negatív ionok optimális aránya: 1,02 : 0,98 m3 - ként.

Erdőn, mezőn: minimum 1000 negatív ion - 1m3 levegőben,
Lakóépületekben, irodákban: néhányszor 10 negatív ion - 1m3 levegőben,
Városban: maximum 100 negatív ion - 1m3 levegőben,

A szellőztetés nem segít, miután az urbanizált közeg levegője extrém alacsony negatív ionértékeket mutat. Szükségünk van ionizátorra az optimális ionmennyiség előállításához, az egészséges kondíció megőrzéséhez. Az ionizáció újraindítja, javítja a sejtek közötti és sejteken belüli hasznos életfolyamatokat, erősíti az immunrendszert és az életerőt, optimalizálja a pszichés állapotot. Évezredes ismeret alapján: - a lélegzés nem csak anyagcsere az oxigén és a széndioxid mozgatásával, hanem a negatív ionok által, az életenergia áramlása is.

IONIZÁTOR - több életenergia az otthonokban, az irodákban, az üzletekben.

    * Az ionizátor létfontosságú negatív ionokkal tölti fel az Ön életterét, javítja az életfolyamatokat és az életerő áramlását.
    * Semlegesíti a levegő által szállított port, gombákat, baktériumokat, vírusokat.
    * Az ionizátor segít azokon, akik szenvednek az asztmától, a szénanáthától, a bronchitistől, segíti az érrendszer, a szív, az agy működését, megóv az allergiától, a vírusos megbetegedésektől.
    * Rendezi a légzést, a vérnyomást, az idegrendszeri panaszokat, a koncentrálóképességet fokozza.
    * Megszünteti a fáradtságérzetet, a migrént, megakadályozza a degeneratív elváltozásokat.
    * Kiegyensúlyozza a vérnyomást, a szívritmust, stabilizálja az idegrendszert és az endocrin rendszert.
    * A negatív ionok segítik a szerotonin termelését, és a paraszimpatikus idegrendszer működését stimulálják.
    * Fokozzák a munkateljesítményt.
    * A negatív ionok csökkentik a stressz hatásait, és az adrenalin szintet.
    * A negatív ionok jól ismert hatása, hogy elölik a levegőben lévő vírusokat és baktériumokat.
    * Csökkenti a hisztamin-szintet, megszünteti, vagy lassítja a degeneratív elváltozásokat, a daganatképződés esélyeit csökkenti.
    * Segít a szabad gyökök leküzdésében.
    * A negatív ionok olyanok a szervezet számára, mint a vitaminok: a működéshez nélkülözhetetlen hatást adják.

A rossz működés, betegség, a szmog, az alkohol, a táplálékok eltitkolt alkotói lerakódásokat hoznak létre a szervezetben, amelyek a szabadgyök-képződéssel együtt veszélyeztetik a szervezetet. A negatív ionok segítenek a depók felbontásában, a szabad gyökök semlegesítésében. Az idegrendszeren keresztül hatással van az agyi alfa hullámokra, azok amplitúdójára, elősegíti a magas fokú tudatosságot, az intellektuális koncentrációt. A meditációhoz hasonlóan lecsendesíti az organizmust, segíti a lelki tisztaság és nyugalom megtalálását. A negatív ionok szállítják azt az életenergiát, amelyet a légzéssel veszünk magunkhoz!

Az IONIZÁTOR az a berendezés, amelynek nem kellene hiányozni az Ön környezetéből!
A természetben, ahol negatív ionok ezrei szálldosnak légköbméterenként, úgy érezzük, hogy feltöltődünk jó érzéssel, életenergiával. Ezért egészséges és jó a természetben lenni.
Lakásunkban, irodánkban a negatív ionok hatalmas hiányát regisztrálták. A berendezési tárgyak, eszközeink, gépeink elnyelik azokat. Ezért, a megfelelő negatív ionszint létrehozásához környezetünk hasznos, és értékes kelléke az ionizátor.
Használat: az ionizátort ne fordítsa elektromos eszközök, fémberendezések felé!


Egyedi keresés

A termékekkel kapcsolatban a 06-24-451-262 telefonon, vagy a foreman@citromail.hu címen lehet érdeklődni.
KEZDŐLAPALOE  |  ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK  | MASSZÁZS-KELLÉKEK  |  SZÁJHIGIÉNIA  |  TENSMED  |  LINKEK